View Larger Map
Via Panorámica
Porto
Portugália

Alvaro Siza 1995

Az épületeket a Porto építészeti iskola meg egy teraszos site-torkolat fölött a Douro folyón. Ez a terület határos három oldalról autópálya kijáratok és a Campo Alegre utca, valamint a kelet-a volt ingatlan a Quinta da Povoa - a helyszín az építészeti iskola előtt bővítését, ahol egy korábbi projekt Siza - első - év Carlos Ramos Pavilion.

Adjacent a rusticated kőfal az ingatlan, az új kari épületek stretch ki mentén két csúcsai egy háromszög helyén, mellékelve köztük egy udvari és Közép ülés térben.

A fő épület északi oldalán, a térfogat, amely a folyamatos vizuális és akusztikai védelmet az út felett tartalmaz, megyei hivatalok, előadás csarnokokban, a nézőtér és a könyvtár. Az egész udvar a déli oldalon négy egyéni stúdió torony, amelyeket néhány méter távolságra, hogy a véleményüket, hogy a folyó, a különböző magasságú és homlokzati konfigurációk megfelelő változások a programban. Ezek a fő épülete és egy sor olyan folyosók alatt a téren.

A kötetek a főépületben és a tornyok közelednek nyugatra, ahol a pavilon és a szabadtéri kávézó terasz jel bejáratánál az oldalt. Ezzel ellentétben, az udvarra vezet, magas fű platform, amely viszont mászik fel egy sor rámpák és lépcsők, az egykori birtok és kert, amely hozzáférést egy szűk kapu a Carlos Ramos Pavilion. Állítsa be a csúcsa a birtokot, ez a két történet egyszerű szerkezete van egy rövid összefoglalót az udvarban terv - U-alakú épület, tanterem, két szárnyból közelítenek egy éles szögben. Míg a külső homlokzaton a vak, a nagy csuklós ablakok belső udvarra néző lehetővé teljes átláthatóságot az osztálytermekben két oldalán az épület, és a nézetek azon túl, hogy a kert és a folyóba.

A felhasznált anyagok belsejében az újabb kívül tartalmazza egzotikus fa a padló és wainscots, márvány és a foyers lépcsők, különlegesen kialakított bútor a tanterem, könyvtár és a nézőtér, és tetőablakok melyek természetes fényt a fő terekben.

Gondolatok Siza Pedro Vieira de Almeida

Álvaro Siza Vieira a legnagyobb élő portugál építész-talán a legszebb az országban még soha elő-művek, amelynek az évek során bebizonyosodott, hogy a leginkább egységes és teljes minden építészeti alkotások ebben a században. Ez a koherencia nem a stilisztikai ismétlés: ez az a fokozatos fejlődését, a jogszabály tervezésének és mint ilyen, Siza munka azonnal felismerhető, ahol csak lehet találni.
[hirdetés]
Álvaro Siza Vieira maga mondja: "Én azt értékeljük, és keresse meg leginkább az építészet és az egyértelműség primitivizmus. Egyszerűség és primitivizmus ismert, hogy ellentétek, mint egység és a sokszínűség nem. Egyszerűség eredményeinek ellenőrzése összetettsége és az ellentmondások olyan program [...] összetettsége és a belső ellentmondások - a külső is, amikor egy új struktúra ütközik mi előzte meg, és mi vesz körül, és a nem feltétlenül kiszámítható sors. Emiatt a több karakter egy épületben van, és a tisztább formában rugalmasabb saját hivatását. "

Álvaro Siza Vieira
Nem vagyok benne biztos, hogy a munkáját Álvaro Siza valaha megkapta a megérdemelt figyelmet Portugáliában. Ez a tartózkodás a nemzeti kritikusok talán köszönhetően a puszta nehézsége a vállalkozás, egy igazi kihívás is. Az is előfordulhat, hogy a meglehetősen gyér soraiban portugál kritikusai voltak és még mindig nem hajlandó kezelni ezt a feladatot.

Saját cél természetesen, hogy nem helyes ezeket a hiányosságokat, hanem a megállapított néhány saját gondolat, hogy gondoskodjanak arról, ami úgy vélem, hogy a szükséges értelmezési Siza munkáját.

Első
Miután megvolt a lehetőségük, hogy a pályafutása Álvaro Siza Vieira nagyon szorosan Emlékszem kirándulások, hogy az első munka, amikor az összes még a Beaux Arts-óta különösen örömteli tapasztalat nekem (bár meg kell vallanom, hogy ez volt talán tinged egy bizonyos természetes irigység) és örömteli egy egész generáció építészek. Az utóbbi természetesen nagyobb bevonása, mint én, tanúja fejlődésének egy építész dolgozik, amelynek az évek során bebizonyosodott, hogy a leginkább egységes és teljes minden építészeti alkotások ebben a században.

E szempontból egyértelművé kell tenni, hogy a kezdetektől fogva úgy, hogy elkerüljék kapcsolatos kételyeket, mit gondol és mond, vagy mondjuk tovább.
Ez a koherencia, amely Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy nem a saját nyilatkozat vagy stilisztikai ismétlés: ez az a fokozatos fejlődését, a jogszabály tervezésének. Siza munka így azonnal felismerhető, függetlenül attól, hol találja meg. Ennek oka nagyon könnyen hamisítványok felderítésére, könnyen helyszíni hamisítványokat, akik azt hiszik, megérteni Siza, másolását a gesztusok, megismételte "módja a dolgok."

Hangsúlyozni kell, hogy az állandó minőségét jellemző munkája Siza Vieira nem lehet elérni capriciousness csupán a forma, ugyanakkor elegáns, ez lehet. És ha vannak az építészek, hogy lehet nevezni elegáns Siza Vieira egy ezek közül. Ez az elegancia azonban nem ugyanaz a fajta elegancia jellemzi, hogy egy gyönyörű outfit egy divatbemutató, hanem az a fajta elegancia, hogy matematikusokat találni a helyes matematikai képlet. Az elegancia a belső, sem külső, a csábítás fekszik az a tény, hogy valóban strukturális. Emiatt nem lehet elérni egyszerű vonással az intuíció azonban ragyogó lehet, hanem a világos gyakorlása kritikus intelligencia. Ezt megemlíti, mivel az egyik shrewdest módon megszüntetve valaki a versenyt, nyugtalanító ügyek, hogy az, hogy hirdesse, hogy az ember zseni, aki kvázi megvilágosodást, amivel neki valamiféle talapzaton. Ez a stratégiai, szellemi counter-támadás, amely alapján úgy tűnik, hogy több, naiv és óvatlan lelkeket, el kell kerülni.

Második
Én már több alkalommal hangsúlyozta, amit figyelembe kell Álvaro Siza legnagyobb hozzájárulása a portugál építészet általában, kivéve a nyilvánvaló minőségi munkáját. Talán nem tévedek, de azt szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy képes újra létrehozni a történelem-history-értékű, a szabaddá portugál építészet összetett és nem kritikai értelemben is, amely generációkon húzódik. És ez azért történt, elkerülhetetlenül-visszatér az előző pontban lévő módon a kulturális honfoglalás bizonnyal intuitív, mégis csapongó is.

Én emlékeztetik a mondat Antonio Sergio hogy egyszer idézett tekintetében Raúl Lino: "... kérlek én compatriots RID Az e körzet az emberiség két teljesen különálló, nem kompatibilis, hallgatag, tiszta osztályban, azaz: érzelmi és Szellemi, érzékeny emberek, az intelligens ember. Álvaro Siza egy szép példa erre: akut érzékenység, akut intelligencia.

Harmadik
Álvaro Siza Vieira is gyakran kapcsolódik a minimalizmus, mintha ő valójában Minimalist építész. Nem hiszem. Ez a sztrájk nekem, mint egy meglehetősen felületes ötlet. Siza nem-nem is címkézés valaki, függetlenül a címkét is, még soha okozta a problémát-egy építész, hogy a pusztán formális szintű építészeti megértése lehet meghatározni, és címkézni ... Mégis, azt hiszem, hogy ha kell említeni egy művészi attitűd, hogy úgy tűnik, hogy alkalmas rá, ha a tudatalatti szerkezetét, hogy munkája van, hogy egy adott mozgás, akkor ez az expresszionizmus, ami látens az ő munkáját. És azt hiszem, hogy expresszionista gyökér kiderült az összes művét, pontosan azért, mert ez expresszionizmus is kiderült, hogy egy mélyebb szinten a formális struktúrák. Több azonnal szabadalom a formák a Tea House, kidolgozottabb és föld a Setubal Kollégium vagy a Santiago Múzeum, expresszionista alapozza munkáját.

Ezekben az utolsó két példa erre, ez a hozzáállás határozza meg a nem annyira a konkrét formája, a hivatalos formák, hanem inkább a minősége, a fény és a módját manipulálták. Itt Álvaro Siza lesz az alja nagyon érveket alakja építészet. Egy elegendő elemzi a projekt ebből a szempontból, hogy megtalálják a közös szál fut keresztül: világos, hogy nincs hideg róla, hogy az absztrakt könnyű tisztán racionalista.

Emlékszem, sok évvel ezelőtt felhívta a figyelmet, hogy milyen minőségű a fény a Leca uszoda. Ma azt mondanám, hogy a minőség és a könnyű egy állandó munkája. A markánsan tapintható műanyag könnyű passzív nem könnyű, abban az értelemben, hogy biztosítja a szolgáltatást (a fény világít, az "egyszerű kötetek a Le Corbusier), de könnyű kezelni, mint egy tárgy, expresszív-marad, talán az, hogy az a cucc nagyon építészet. És Siza fogant meg, hogy ágyazódva expresszionizmus.

Talán a Chiado tapasztalat, a kapcsolat a Windows és a falvastagság, azt eredményezi, hogy egy bizonyos keményedés könnyű. Ezzel nem azt jelenti, a veszteség, a minőség, hanem a változtatást, hogy ezt a minőséget.

Negyedik
Egy másik jellemző Álvaro Siza Vieira munkák az állandó hiánya felfújt retorika. Az egyik ok az e-vannak mások-is a skála mindig be, függetlenül attól, hogy mekkora a projekt. Nélkül akarnak menni a témában túl sok a részlet, akkor érdemes megjegyezni, hogy miként mindig volt egy kísérlet, hogy a német befolyást portugál építészet. Nekem úgy tűnik, hogy az osztrák befolyás sokkal nagyobb, mint a német, és az ellenőrzés a skála egyik aspektusát e befolyásolni, hogy egyrészt a szabadalmi és az egyéb tartós. A Siza esetében (amely csak az egyik az eseteket, ahol észrevehető) befolyása is emlékszem, hogy már felszívódott kifinomult stílusú, de mégis jelen van.

Úgy gondolom, hogy ez a pontos skála hozzájárult ahhoz, hogy a finom megértsék a környezet, és a legújabb projektet az Építészmérnöki Kar Porto, amelyben elutasítja a nagyüzemi megoldás, úgy tűnik nekem, hogy egy szép példa erre a .

Ötödik
Szemben bizonyos tekintetben, hogy úgy tűnik, hogy nem jött létre mintegy munkája, úgy a hatékony részvételét a lakosság a problémák megoldására is csak relatív fontosságát. Először is azért, mert úgy gondolom, hogy ez a részvétel rendkívül homályos, és a sürgős átértékelését. Másodszor, mert Álvaro Siza Vieira biztosan nem kell egy ilyen társadalmi ál-mankó támaszkodikvmire. Ami én vagyok, ez a részvétel nem több-in Siza és nem csak Siza ítélkezési a jámbor mítoszt, csak súlyosbítja itt a fontos, hogy adja meg.

Nem árt nézett, és röviden kommentálta a cikket, Hans van Dijk, aki elkötelezett része egy esszét a munkáját Siza e téma nagyon összegyűjtése után különféle bits és információt, beleértve a számos interjút Siza magát. Van Dijk szerint Álvaro Siza Vieira úgy véli, hogy a részvétel ahhoz vezet, hogy a konfliktus, és hogy (és itt már nem concurring a fenti nyilatkozatot) a hiánya jelenti a konfliktus csak elégtelen vagy nem létező részvételt.

Elfogadása most hát, hogy a részvétel jelenti, hogy a konfliktusok és a konfliktusok hiánya így jelöli a nem a részvétel, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a konfliktus magában részvételt. Más szóval, a konfliktus is szükséges feltétele a részvétel, de nem elegendő a saját.

Van Dijk rámutat azonban arra való hivatkozással, hogy egy alkalommal, amikor ott volt egy bizonyos negatív reakció a lakosság, hogy ez alapján "osztályú arrogancia, populizmus, félreértés a háttér és a túlzott romantika és a nosztalgia a múltat."

Még akkor is, ha a lakosság szempontjából ez egybeesett azzal, hogy a projekt, azt a "teljes ellentmondásokkal", és azok pontjait vették alapul misrepresentative televíziós kép.

Figyelje meg, hogy nem érv, vagy az oka részben a lakosság elé, mivel ezeket még soha nem adtak volna. Throughout Van Dijk leírása, az egész ügy úgy tűnik, szinte mesterségesen létrehozott, az egyik oldalon kezd beakadhat személyes érvek, amelyek egyáltalán nem vagy kevés értelme is.

Nem hiszem, hogy a módszer a részvétel. Ennél is fontosabb, nem hiszem, hogy az építészet a Álvaro Siza van szüksége rá. Mit számít a kritikus szintet, azonban az, hogy az aggodalmat e szempont (félrevezető, mint amennyire én vagyok érintett) munkája értékes szükség ahhoz, hogy érdemes a szociális Siza, mivel ha ez hiányzik. A munka a Álvaro Siza a költői ér önmagában mutatja találékonyságát, formális a megbízhatóság, a gazdag elméleti és egy csodálatos nyelvi assurance, és nem kell semmit sem nyer tulajdonítható marginális értékek érvényesítése is, amely csupán tanúságot a szellemi keretek voltunk kénytelenek dolgozzon ki, amelyek évtizedek Szerencsére elmúlt.

Talán ezek az észrevételek nem volt olyan egyértelmű, mint kellett volna, de ezek összege a megrendelt hiedelmek. Úgy gondolom, hogy csak a kölcsönös erőfeszítést, folyamatos gyakorlására világosság, amely Siza munka készít nekünk, mi lesz, hogy tedd be a megfelelő kritikai szempontból.

A munka a Álvaro Siza Vieira a paradigmatikus példa a kölcsönös kapcsolat van a helye, és a világ, talán a döntő alá a kapcsolódó tudományágak a termelés a tér, mivel a késői hatvanas években.

A Álvaro Siza Vieira is természetes, hogy egy tipikus eset, mint a tiéd előállított Portugália, ez egy olyan országban, amely hagyományosan nagyon elszigetelt maradt után a második világháborúban. Nem volt sok korlátozást, hogy hagyják el az országot. Az információk szabályozott, volt egy csomó cenzúra.

A távolság feltétel ösztönözni a tanulást és egy architektúra képes ugrik ki a jelenetet, és szigorúan, hogy több egyetemes.
A Álvaro Siza Vieira egyetemesség nem semlegességet, akkor az nem szempont az építészeti kifejezés, ez a kapacitás, hogy a gyökereit. Mint egy fa, hogy megnyitja.

A értelemben az egyetemesség több köze van a hivatása a várost, hogy érkezik évszázados beavatkozás, a miszticizmus, az átfedések és a keverék, hogy a nagyobb befolyás ellen, de az eredmények becsapni.
Azt mondja, hogy néhány esetben az első intuíció elengedhetetlen az criative folyamat. Úgy gondolja, hogy az első ötlet az erős eleme a kapcsolat a múltban a memória.

A Álvaro Siza Vieira, kialakulása, a lényeg a szerző belső fejlődése szempontjából kulcsfontosságú, hogy megoldja a fokozatos végrehajtása a tudás, a fejlődő ésszerűsítésében Persze, a kommunikáció, az, hogy egyedi, a projekt belül a termelés építészet. Mert maga a spontán soha nem esik az égből, hogy egy gyülekezet az információ és a tudás, tudatos vagy tudatalatti. Minden projectual tapasztalat halmozódik fel, részét képezik a következő megoldást.

Álvaro Siza Vieira szeret sok cikk megmagyarázni építészeti projekteket.
[hirdetés]
A jogszabály által gyártott oldalon rajz, mi úgy mutáns Építészmérnöki az építész, mert talán a többiek is elő más módon, egy képet, egy elbeszélés. Maga lehetetlen elképzelni az első aktus alkotói támogatása nélkül eszközökkel. Ez mindig betöltött korábbi tapasztalatok, a memória, stb

Álvaro Siza Vieira úgy véli, hogy a nyitás a vita a téma fontos. A másik szempontjából általában több szubjektív és személyes, és ezért korlátozott. Magának, hogy a munka egy építész kérésére a nagy bizalom és nyilatkozat kapacitását, és ezzel egyidejűleg bizonyos elhidegülés.

A Brecht hozzáállása a színházi képviselete: az elidegenítés nem azt jelenti, hogy vállalja egy karaktert, akkor ez azt jelenti, hogy tudatában képviselje őt.

Mert maga a csapatmunka nagyon fontos, mert az egyik esetben csak az egyik végén kezd kusza a projekt: az bizonyos, hogy egy adott pillanatban mi történik, nem származik, milyen projekteket származik a projektből. Ez nagyon fontos: azt jelenti, hogy a projekt elérte sűrűsége. De úgy véli, hogy az eltérés lehetősége: ő is meg akarja mondani, hogy a projekt nem ellenőrzik. Mindig vannak más módok bevezetése és ellenőrzését.

Meg van győződve, hogy a projekt nem derül directally elemzése. A Álvaro Siza Vieira a tanulási Építészmérnöki megy egy pillanat egy inferiority összetett spicies kapcsolatos tudományos kérdések, összetett, hogy ő lefordítja (magának) a szakok a gyakorlatokat.

A Álvaro Siza Vieira e széttöredezettség a tudás intézményesített túlzottan. Amikor meglátja magát téve a valódi folyamatát minden tudományos vizsgálat, hogy soha nem találkozik kompatibilis egymást elemzéseket. Az emberi elme nem működik lineally, de olyan formában, sokkal sincrética ívekben vagy zig ZAG.

Magának, hogy a nem lineáris az a gondolat, hogy ez lehetővé teszi, hogy a gyártás egy új információt, amely nem létezett korábban is, mert nyitott az esetleges baleseteket. Úgy gondolja, hogy van egy sor olyan intézményes előítélet a produktív gép, hogy a lehetőség, hogy néha úgy tűnik, továbbra is távoli.

Néhány nap elolvasta a szöveget a szerző, aki leírja formájában alkotó, amelyben kifejtette: "üljön le a zongora, játszom a jegyzeteket, és hagyja abba ... de valami változást, és hamarosan folytatódik, de azt meg kell változtatni az első részben, mert a második válik struktúra (...) "Álvaro Siza Vieira azt mondja, hogy az egyes projektek a már egy másik tanfolyam.

A Álvaro Siza Vieira formák és a funkció egy összetett és viszonylagos kapcsolat, mint az volt, hogy elemezzük a hely és az egyetemes. Nem lehet elemezni egy vonalas vagy elkerülhetetlen kapcsolatot.

Mindig úgy érzi, jobb, egy régi házat, hogy egy újat. Ez a dolgok okát és feltételezhető, hogy eltekintve okok miatt, mint a rendelkezésre álló helyet, az okokat az ezt a bosszúság volt a linearitásának azonossága a forma és a funkció.
Álvaro Siza Vieira mondja: "Lehet, hogy egyes szakaszai a munkám van a túlzott koncentráció a műanyag értékeket. A későbbi szakaszában, és megpróbál mindent ennek megfelelő létrehozásáról bizonyos elhidegülés között a személyiségemet és a terméket ".
A projectos tárja esztétikája a befejezetlen a töredezett, a torz.

A nyelv több megkülönböztethető a felhasználás több mint tökéletes vonalak Formes, hogy érdekeit neki a széttöredezettség a reakció arra, hogy bonyolult a program, hogy ellenzi a javaslatot egy önellátó rendszer, de ez nem csökkenti a lelkesedést az elképzelések és az egyes művek minősített disconstrutivists.

A stratégiák alapját képezi az a meggyőződés, hogy a munka nem ér véget. Nem érdekelte kivetését a tökéletesség és a stílus, de az építés a támogatás a városi élet az átalakulásokat.

A Álvaro Siza Vieira nem szabad elfelejteni, hogy a város nem elszigetelt, a valóságot, hanem azt a memóriát.

Magának, hogy megtalálja a legfontosabb, az egyensúlyt a tárgy és a város az egyik működik, és egyre fontosabb igények, a saját ítéletét, az építész. Akkor rögeszme a arányban, hogy a maga számára, ez az egyik meghatározója annak fontosságát, hogy minden beavatkozást. Mindig dolgozott, ez a konfliktus közé tartoznak, és a monotónia egészére.

A Álvaro Siza Vieira folyamatának átalakítását, a projekt egy bizonyos ponton meg az ellenőrzés, hanem az, aki megírja a romantika: a karaktereket keresi a kenyerét, és vezet az evolúció.

Mert maga a sokszínűség, a képzelet teljes mértékben attól függ, teljes mértékben, ennek értelmében az arányok, ami egy hely van érdeklődés.
Ez az arány érdekében neki alternatív a kortárs rögeszme a teljes innovációs a kép, a félelem, a monoton.

Ebben a történelmi központok ház gyakorlatilag minden ugyanaz, és semmi sem unalmas.
A tendencia, hogy a személyes kifejezés elkerülhetetlen, hogy a zseniális szakaszát, a kis érik a projekt.

Ver mapa Maior
A portugál nemzeti pavilon egy rangos iránypont épület tervezett Alvaro Siza otthont Expo 98 - a világ legnagyobb kereskedelmi vásáron. Siza a shell-szerű design is szolgált, hogy az óceán és világ örökség "téma az esemény, és képviseli a kultúra, a fogadó országban.

Kinevezni a koncepció és program kialakítása, Arup feltéve: szerkezeti, mechanikai, elektromos, és geotechnikai mérnöki, tűzvédelmi és világítás tervezés, és a különleges akusztikai tanácsadás.

[Megtekintés PicLens]

1 2 ►

A pavilon áll, a két kiállítási területen, az egyik lakás fő kiállításokon, a második, hogy egy nagy szabadtéri helyet a nemzeti jelenik meg. A legfontosabb jellemzője az ikonikus pavilon azonban egy vékony, ívelt beton vitorlafelületek ami a lombkorona az ünnepi plaza.

Kábelek támogatása lombkorona óriási feszültséget igényel, feltéve, hogy egy sor 14m magas fin-szerű falak, amelyek porticos mindkét oldalán a téren.

Mivel Lisszabon a területen nagy sismic tevékenység, a lombkorona és az épület teljesen különálló, mindegyiknek megvan a maga strukturális támogatás rendszerét.

Az építés ideje alatt, a nemzeti pavilon volt, Lisszabon legnagyobb városrehabilitációs projekt, mivel a város újjáépítését követően egy földrengés és szökőár sújtotta, amely a város 1775.

Ver mapa Maior
Összehasonlításképpen, a helyettesítő az MVRDV pavilon az egyszerűség is.

A kávézó a nap, és a helyszín tárgyalások és események éjszaka, hogy alig több, mint egy hálózati készült rövid deszka faanyag, folded le a széleket, hogy létrehozzák a falakon. Ablaküvegeket polikarbonát, töltse ki a négyzetének a hálózathoz, amíg az megfelel a talaj, kiterjesztett "lába". Bárki, aki alapszintű ismerete famunka fogják látni, hogy azonnal, hogyan került össze: a horony és ereszték ízületek. A csavar biztosítja a közös és minden ott van a pavilon. Tehát miközben MVRDV tűzték maguk elé, hogy a hegyvidéki mászni, ez úgy néz ki, mint lehetett volna összeállítani egy lakás-pack - mivel ezer év Érdemes a vasárnap délután.

[Megtekintés PicLens]

1 2 ►

"A pavilon rendszerint izolált épület, de ezen az oldalon úgy éreztük, hogy fenn kell tartani a kapcsolatot a galéria, és a fák között, és ezek a dolgok kezdetét az ötletet," magyarázza Siza. "A ház előtt két sövényt alkotó fél ellipszis. Ez adta azt a javaslatot, hogy a hajlított felület teljes ellipszis. És ahogy a fák kívül voltak abban a helyzetben, hogy elkerülhető, hogy egy téglalap, úgy döntöttünk, hogy a négy arc hajlított. A görbéket nem szimmetrikus, mert a helyzet ezen a fák, így igazítani ezeket a baleseteket. Még a tetőt kezdett szenvedés baleseteket. Olyan, mint egy pince, de azt meg közelít a galéria, mint a bókot. Építészet gyakran alakult át az ilyen baleseteket, és nehézségeket. A végén, amely az épületek jellegét. "

Egy gyors közvélemény-kutatás a járókelők által a külső a pavilon előtt is megnyitotta vegyes reakciók: sok hasonlítható, hogy egy dinoszaurusz vagy egy Armadillo, egyesek nem tudott várni, hogy belülről, mások azt találta, ellenséges, jelentéktelen, sőt csúf . A csoport a közelben munkások azt mondták, hogy lehetőleg azt megelőzően, hogy a polikarbonát panelek rá, mások, hogy jobban néz ki a növények termesztési át.

A több mint 50 éven keresztül az üzleti, Siza nem idegen az ilyen reakciókat. Bár ő által tisztelt barátom szakemberek, és megnyerte a rangos Pritzker-díj 1992-ben, ő soha nem volt nagy tét építészeti szupersztár, mint Norman Foster és Frank Gehry. Ahelyett fordult meg FLAMBOYANT struktúrák, a házak nézd jelentéktelen első látásra. De Siza az uralkodás rejlik finomabb minőségű, mint a háttér, a területi viszonyok és a könnyű használat. Ő általában a kevésbé is-több modernista kedvez, akik a tiszta, egyenes vonalak, fehérre meszelt falak, és szinte üres geometriai mennyiség, hanem az épületek általában túl érzékeny a felhasználókat és azok környékén megfordul a feszült minimalizmus.

Az egyik leginkább híres művek, mint például a köz-medence épült, az 1960-as évek végén a Leca da Palmeira. Ez az alig több mint konkrét sík és platformok meghatározó csoportját árapály-medence, hanem a minimális beavatkozás hoznak létre a térben, hogy vonatkozik mind a természetes sziklaalakzatok és a konkrét seawalls az ENSZ határozottan festői Altantic partvidék.

Egy hasonló iskola a gondolkodás, a fiatalabb Eduardo Souto de Moura dolgozott Siza hivatal a 1970-es elágazás előtt le a sajátját. Legalább az egyik projekt vitathatatlanul több híres Nagy-Britanniában, mint bármelyik Siza's: a Braga stadion, amely hosted labdarúgó mérkőzések alatt Euro 2004 - ez volt az egyik egy puszta gránit rock arc egyik végén a pályán. A két építészek előtt is együttműködött, a Portugália zászlóshajója Pavilon Expo 98: Lisszabon, de ez volt a formális és monumentális, éles ellentétben az alkalmi, játékos épület Serpentine.

"Mi dolgozott ugyanannál az asztalnál, néha a két írás különböző sarkaiban azonos papírlapot", mondja Siza. "Ez a munka a barátság és a szórakozásra. Olyan, mint egy ünnep, hiszen az egyik nevezetessége ez a munka az, hogy nincs bürokrácia, nem kell tudni a rendeleteket. Ez volt szabad.

Befolyása Arup's Cecil Balmond van, hogy a felbomlott geometriáját a szerkezet, és az a tény, hogy az egész dolog feláll. A részletesebb vizsgálat, a faanyag-hálózat, úgy tűnik, meghibbant a forma és a vonalak a faanyag elemek szakaszolni zig-zags, mintha ez az épület volt rázni egy földrengés. Annak ellenére, hogy az alapvető építési módszerek, a pavilon a súlyos számítási teljesítmény és a mérnöki pontossággal. Minden darab fa, és minden oldalán polikarbonát más.

Volna lehetővé a belső pavilon, a szkeptikusok a Kensington Gardens lehetett volna nyerni a Siza és Souto de Moura's ARTISTRY. Ezzel szemben a külső, a belső tér váratlanul nagy és még majdnem ecclesiastically nyugodt. A semi-opaque paneleket, hogy a felső fényes ragyogás, és a leveleket, a környező fák silhouetted a falon. A solar-powered light in the centre of each roof panel turns on automatically at dusk, but because each panel is differently orientated, the lights come on one by one. And as with Siza's other works, the pavilion is acutely sensitive to its surroundings. The walls appear to bow outwards in deference to the surrounding trees, and openings at the corners neatly frame young trees and views across the park. The decision to leave the bottom metre or so of the structure open means that visitors sitting at the cafe tables (designed by Siza, of course) will be able to see out across the park.

Siza has yet to visit the site, though. Souto de Moura came and took notes and photos from which they worked out the design. But Siza is not offended that people have likened his structure a giant armadillo. “Actually, I think it is my fault,” he says. “In the beginning when describing it, I said it was like an animal with its feet in the ground. It wasn't in our minds to make it look like an animal, but in the end we are always confronted with nature and with natural forms. Forms are not only defined by complex mathematics and proportions, we can look around and we have trees and dogs and people. It's like an alphabet of proportions and relations that we use. I think that's one of the tasks of the architect: to make things look simple and natural which in fact are complex.”

By Fernando Guerra

Designed in Portugal, engineered in England, fabricated in Germany using innovative Finnish technology, built, with lashings of Anglo-Saxon enterprise, in London and all done in six months without a penny of subsidy: if Tony Blair wants a symbol of the New Europe to mark his presidency of the European Union, he had better claim this year's Serpentine Pavilion in Kensington Gardens as his own.

If all had gone well, this year would have seen the Serpentine Gallery swallowed up by the radical Dutch practice MVRDV's mountain. But that proved one leap too far. Cost and, one suspects, such practical issues as fire escapes, intervened, so although technically still a work “in progress”, it was shelved.

Instead, Julia Peyton-Jones, the Serpentine's director, turned last December to the magisterial 72-year-old Portuguese architect Alvaro Siza and his long-term collaborator Eduardo Souto de Moura to come up with this year's pavilion.

Siza is one of the grand old men of European architecture, best known for crisp white buildings such as the Museu Serralves in Porto, the church of Sta Maria at Marco de Canavezes, and the wonderful Portuguese Pavilion at the Lisbon Expo of 1998, with its hanging concrete “veil”.

Souto de Moura, who is 53, worked for Siza for five years before setting up on his own, but they still share the same building and occasionally collaborate on projects such as the Lisbon Pavilion.

And there is a third figure to throw into the mix - the engineer Cecil Balmond, deputy chairman of Arup, who worked with Siza and Souto de Moura on the Portuguese Pavilion and has been the éminence grise behind all the Serpentine Pavilions, making sure that these small but complex buildings can actually stand up.

The brief is simple: a pavilion that can be used by the cramped Serpentine Gallery as a café for the summer by day and a place for parties and events by night. But the aim is much more ambitious: to create an instant architectural exhibition as substantial and satisfying as any show within the Serpentine. Architecture is notoriously difficult to turn into an exhibition, so why not call in architects who have never built in London to design a temporary building instead?

The last pavilion, the ageing Niemeyer's small but monumental structure, was a built retrospective, a summation of key ideas from a career that has lasted more than 70 years. Those expecting something similar from Siza are in for a surprise.

Instead of a highly sophisticated exploration of the ideals of classic white modernism like the Museu Serralves, this year's pavilion is unprecedented in his work, a billowing lattice-like timber structure, filled in with polycarbonate panels, that resembles nothing so much as a “tortoise”, the instant defence that Roman legionaries created by locking their shields together.

When I met Siza and Souto de Moura at the pavilion, fresh from the airport, it became clear that what had driven the design was the site, particularly the two handsome oak trees that sail over the pavilion, which Siza described as like a sculpture, and which form an anchor for the building.

The parameters were simple: the two trees, the bulk of the Serpentine Gallery and the lawn in-between, which is embraced by curving paths. From this came the idea of a rectangular structure pushed out of shape by the trees - the timber supports almost seem to shy away from the branches - with the wall towards the Serpentine Gallery curving to respect the shape of the lawn.

The first discussion with Cecil Balmond brought up the question of whether the structure should have a refined, almost “high-tech” feel (like all the preceding pavilions) or be something more vernacular. Despite their long-term interest in clean white lines, both Siza and Souto de Moura have always had a fascination with local materials such as timber, masonry and ceramic tiles, so they chose to take the vernacular route. (Siza explained that the result was partly inspired by English half-timbered structures, but with a strongly Japanese touch.)

The structure is entirely constructed out of an innovative, strong laminated timber, Laminated Veneer Lumber, made by Finnforest in Finland, cut from great sheets into small planks outside Munich, stained to match the oak trees and bring out the grain and put together like a giant flatpack in London.

Choosing the cladding was the other key decision. Should this be fabric or a fixed cladding? Siza wanted it to be light but solid, so he chose translucent polycarbonate panels, carefully arranged so that when you stand up your eye is caught by the structure, but when you sit down you can look through the open trellis to the park.

Each of the panels in the roof is penetrated by a ventilation cowl holding a battery-operated, solar-powered light, which illuminates the interior by night and gives it an ethereal glow from outside - all with the added benefit that there is no need for any cabling to spoil the lines.

The result is a chunky, engaging building that is definitely more challenging than any of the other pavilions so far. Instead of the spatial pyrotechnics of Hadid and Libeskind, the thrilling geometry of Ito or the satisfying inevitability of Niemeyer, Siza and Souto de Moura's pavilion takes time to reveal its qualities. But sit under the restless grid, at chairs and tables designed by Siza, watching the life of the park go by and the subtleties of the building slowly reveal themselves.

Architecture, particularly temporary architecture, should not necessarily be an instant wow. Sometimes it should require us to delve deeper, to think a little harder, and that is what Siza and Souto de Moura make us do.

A Pavilion in Korea

February 2005: the invitation, sudden and urgent. A small city of 300,000 inhabitants had launched a project for a cultural complex right in front of a natural park, wedged in amongst beautiful mountains. A multifunctional pavilion was needed as a complementary, but central element. Álvaro Siza's name was mentioned and the invitation was answered, in person, in Porto.

[View with PicLens]

1 2 ►

March 2005: This was an urgent matter and I immediately went to the site, to look around, take note, and bring back the necessary bases for an architect's work, as the theme was sober: a multifunctional space, a small, possibly multifunctional office, perhaps for the police, and toilets for those who walk the park's paths as well as for those who remain around the square or go to the local restaurants. Jun, a Korean architect who studied abroad, interned in Porto, and who is now based in Seoul has been a friend of mine for 20 years, and was waiting for me upon arrival. Our friendship and profession would establish the necessary connection. Arriving at the site, the urgency is present, the urgency of the urgency is present, because that is the way the country is, like its people and lifestyle. There is time to decide, but after decision comes the urgency. There is great euphoria at APAP 2005 – Anyang Public Art Project 2005. Many artists and a few architects have already confirmed it. There is some concern. Can so many guests of so many nationalities comprehend the urgency? Calmly, we gather elements, take photographs, solicit detailed plans, search for documentation, search for architectural precedents, most of it destroyed in the wars, for current architecture of merit….our friends help and point things out.

The site is an open space, shorn from the mountain, a square to be created. There are already compromises, perhaps they can be coordinated, even eliminated, we shall see. Back in Porto and the West. I try to transmit the experience, way of life, flavours and foundations of the work. Siza receives, perceives, questions and interprets like no other. From the first work session, a few timid, interpretive blueprints are made. The second session, supported by a model of the site, is more approximate, form becomes form, content in search of a programme. Other sessions follow, primarily on Saturdays and Sundays. The atmosphere is excellent. Models are built, scale is increased, the blueprints require alterations of the plans, models and 3Ds. It is necessary to return to Korea and present the project to the client.

July 2005: upon arrival, we are informed that the presentation is at 4:00pm. At four o'clock the meeting begins: the mayor, necessary council members, directors and as well as technicians, local architects and guests. Brief presentation of Álvaro Siza's work, presentation of the proposal, some translation, intelligent questions, necessity of increasing the number of toilets, nothing that prevents the formal approval of the proposal, carrying out the necessary, requested alterations. Expression of thanks for the quality of the work, but also the urgent press for time. It is time to start construction, it's urgent, and the snow…Seven o'clock, confirmation dinner to express satisfaction with the project, its acceptance and official approval. Back home, the process, though identical, is another, as we have proceeded to the execution phase. Adaptations to small alterations in the project, to the forms, and the form to the project. The designs acquire scale, rigour, but always follow the blueprint and the blueprint follows the rigour of execution. Construction starts and the designs continue. The Net permits the exchange of information, but also allows you to see the work progress despite the distance. Despite the urgency, the pleasure at seeing the work advance forward, unrestrained by bureaucracy, provides pleasure, because ours is a different reality.

November 2005: back again for the opening of the park and to visit the construction site. An entire, rough volume of grey almost white concrete intuits the light. An exquisite execution born of urgency. The site was made for the volume and the volume rises from the site. Of the remainder of the square, little could be saved, we are left with our half. The Parque , fair of the vanities, is pleasing…; displeasing, the capacity of implementation amazes me. Very little is ok, much is of a temporary nature, even disposable. What is good will remain, time will not be merciful. Infrastructures, M & E services, finishings, materials, preparations for the next phase are discussed. In Porto, the final design is being followed up with our support almost in real time.

July 2006: back again, a great surprise, despite the exchange of photos. Entering the finished space is sublime, as is the light. Not at all static, when we move, the space sings, as Siza would say. It is introverted when required, extroverted in its perspectives, in its passages, in the volumetry of the form and materials. The client and the city respectfully ask and the pavilion takes the name of Anyang – Álvaro Siza Hall. Already in use, the inauguration is just around the corner.

Carlos Castanheira, architect.

The Armanda Passos House
Álvaro Siza

The Interiorized House

Amidst horizontal and vertical planes conditioned by the contours of the terrain, memories of Zen gardens and fire signs, the Armanda Passos house has gently risen – the most recent project by Álvaro Siza in Porto.

[View with PicLens]

1 2 ►

Designed to be lived in at all hours of the day, when light seeks out shade, and shade opens itself to the light, the house-atelier, commissioned by painter Armanda Passos from the most international name in Portuguese architecture, allows the complicity naturally created by the architect with his work to transpire at each step. This is the second dwelling designed by Siza in Porto. The first was built in the 1960's on the Avenida dos Combatentes. Between project and construction, via the city council approval process, three years passed (2002-2005). The project included the demolition of the existing house and the construction of three volumes, interlinked and joined in a way that defines two patio-gardens, interspersed by existing trees. There is even a wide garden between the border wall of the avenue's pavement and the front of the building. Additional trees were planted. It is claimed that they establish a bridge between East and West. In an interview with Arquitectura & Construção, Álvaro Siza discusses the completed project:

The Armanda Passos house was built for a friend…
Now she is, at the time we did not have such a close friendship. Afterwards we did, because the building of a home is a great story.

How did you face the challenge?
She is sensitive person with a great attachment to the house and I created, in a special way, not only comfort but also the whole aspect of association with the garden, intimacy, quality of light, etc. It is very pleasing for an architect to have a client that has these requirements in terms of quality.

What about the project?
The project assigned to me includes a residential part with a multifunctional living room that can be projected/extended from a stage that can be raised to varying elevations. The residence and the multifunctional living room are interconnected by a transitional space: an atrium. After that there is an atelier with Northern exposure.

The roof of the atelier has two gradients like in old factories and warehouses, which give it a special light….
Exactly. The so-called shade? It has a high, northern light.

In the interior, you experimented a lot with different volumes…
The ground area is small and I wanted to take as much advantage of the garden as possible in order to avoid creating an isolated mass. As there were three functionally well-defined parts to the project, two of which were connected and one which could function independently, I used this to organise the patios. There is a patio between the multifunctional living room and the residence to the west; there is another next to the driveway; and there is a space in front of the multifunctional living room, between it and a transitional wall that stands between the street and the front of the house. So there are three quite differentiated spaces.

The house is slightly lower than its neighbours. Was this intentional?
All of the neighbouring houses have two floors. In this one, the part most visible from the street is only one storey, though it is taller than average. It is intentional because it was possible to connect the three volumes and thus create patios on all three sides. The two-storey volume and the taller volume, because of the shades, are in the back. The fact that there is an open space in front and on the two sides allowed for the planting of trees and the creation of a certain intimacy in the exterior areas of the lot. As the neighbouring houses are two-storey, if this one were as well, it would feel narrow. In this way, a sensation of generous, roomy interior space is possible.

At the same time, the house contains elements characteristic of the 1950's –such as the brises-soleil- as well as presenting an eastern spirit. There's an understanding here between East and West…
There is no doubt that in traditional Japanese architecture –as beautiful as it is- there is this concern. An articulation exists that organizes well-defined exterior spaces –the patios- and allows for quite significant communication that at the same time is intimate with the interior. The famous Zen gardens of Osaka are articulate constructions that connect and depart from the geometric spaces where they create marvellous garden compositions. In this case, the way in which the garden is laid out is not related to the Zen gardens, but a feeling of intimacy exists. As the house does not contain too much glass, it benefits from the communication between the interior and exterior in the large windows that frame these exterior spaces.

The brises-soleil repel the light and cast a shadow on the ground like an architectural memory. The gutters also mark the limits of the brises-soleil on the ground.
The brises-soleil are there to provide protection from the sun and the heat and also create a transition between the interior and exterior.

At a certain point, the volumes almost touch at certain angles…
Yes. The bodies of the atelier together with the veranda and the residence's brise-soleil almost touch. They are three well-defined structures, but are intended to form a whole. Hence the proximity of elements of one structure with another to establish transitional spaces and unify the ensemble.

There are details that are almost indicative of elements. One recalls an outline of the veranda that functions like an arrow pointing out a tree or a detail of the wall. Thus, the architecture itself follows a path…
It follows the treatment of the garden. The areas where the trees and bushes are planted are based on providing solar protection. For example, the west-facing multifunctional living room window has a brise-soleil. First of all, because the brise-soleil protects the window from the south when the sun is high in the sky. When the sun is low, it doesn't help so much. Other systems have to be used, like the brise-soleil. When the sun sets, even the neighbouring house provides significant protection. Where the sun could enter diagonally and create discomfort during the summer, an evergreen tree was planted. Next to the window sash of the large window on the western side of the multifunctional living room, there is a deciduous tree because in the winter the house is more comfortable with direct sunlight. During the warm season the house is shaded.

Is it a four-season home?
Yes, it is. These are elementary things that both spontaneous and erudite architecture have always used in the mutual relationship between nature and man-made construction.

At the top of the stairs, the light that enters through the skylight signals the steps as if showing the way. It is a repeating gesture…
I don't really like violent light and curtains are necessary, but I also like it when a house can stand completely open, when there are transparencies. Controlling light is not only done through curtains, but also through brises-soleil which break the intensity of the light and the location and orientation of the windows themselves, the end goal being thermal comfort. Metering light intensity was something that old houses did, particularly those in the south, of Arab tradition. Patios with very intense light, porticos that create a transition to the interior, then more broken light and even shady areas –they are necessary for comfort.

Your houses have this tradition…
I don't recall having designed an entirely glass house. Not only because of comfort and to not have to resort to mechanical means, but because I think a house needs to contain different environments. Some are more relaxing and serene, others are more extroverted. A house is made up of these variations. It is apparently simple because many things take place inside a home.

In the interior of the atelier, the light from the shades almost give one a sense of looking through the windows of a cathedral with a rising light….
The intention was not to create a religious environment, but, as the house belongs to a painter, special care is needed with the light in order to create good conditions for painting as well as maintenance. Not too long ago, Armanda Passos contacted me, because, although the shades face north, in the summer there is an hour when the sun enters. Not only can it be bothersome, it can damage the paintings, and therefore we are going to install outdoor blinds so that during these few days, the rays are blocked.

The atelier's windows give the illusion that they can be pulled down. Almost opening the entire sky…
That doesn't happen in this case. The windows run all the way to the floor, but they have panes that open. The larger parts are sliding doors and in certain cases move as one piece. There is no crossbar. It is an entire piece of glass that runs inside the wall.

In general, the window and door planes are well defined. Some open broadly, others narrowly. As if you were playing with the volumes in a harmonic game…
It's a game that requires great effort [laughs], but there is a dimension of pleasure in this effort because the possibility of working for someone who asks for and demands quality is not frequent –whether it is a public or private work.

Everything has been geared toward the client…
Yes, she was extremely demanding with regards to the quality of the construction –which is very good. It's not enough for the architect to demand quality in construction. The person paying for the building who demands quality has a different impact. Often, who's paying is not so interested in quality. This demand for quality is considered to be the whim of an annoying architect.

Do the lateral walls that separate the house from its neighbours have different heights for security?
Yes. The walls were utilised. On one of the sides the wall was raised and the neighbours did not raise any problems. The other side was not even touched.

What materials were used for the house?
It's traditional from a materials point of view. The walls and outer shell are reinforced concrete. In my experience, it is very difficult to mix materials. Any minor error during installation can lead to the appearance of cracks. All of the houses I've done in reinforced concrete are in excellent shape. Even the one I did in the 1960's is concrete and it has never had any problems with cracks, moisture, etc. The supporting wall is in reinforced concrete that is duplicated outside with a wall in stuccoed brick. Between the two is a ventilation space containing thermal isolation material. This means the wall is 45cm thick, including inner and outer stucco. The advantages are the isolation. On the exterior, besides the stucco, there is a granite groove to guard against ground moisture. Most of the periphery contains a coarse gravel band with a drain underneath, precisely so moisture does not affect the stucco.

And with regard to the wood used?
All the wood is painted, the interior and exterior frames, except for the flooring, which is of restored old Scots pine, and the stairs. In areas with water, marble was installed. The kitchen was especially designed for the house, although today it is in production at the factory that built it. Countertops are in marble. The rest is lacquered wood.

Are the window frames made of wood?
Yes. The outer part has an aluminium panel that holds the glass in place and also protects the paint. It's Iroko wood, treated so that it can handle the paint.

What are the roofing materials?
Earth and vegetation. It is a flat roof in waterproofed concrete and immediately on top is a 40cm layer of soil for the grass.

And the roof of the atelier?
It's covered with zinc.

The shades provide a very large movement to the entire roof…
Yes, they increase slightly from front to back so that it gently conforms with the street. The house almost goes unnoticed. The recessed part contains two floors. The atelier has higher ceilings because Armanda builds large canvases and really needs the space and breathing room. All of this takes place in the back, cut off by the trees. So, it's not an exhibitionistic house. It's more interiorized.

Ver mapa maior
New Iberê Camargo Foundation headquarters open its doors

The new building of the Iberê Camargo Foundation is sited in a narrow plot, nearby the Guaíba River. The museum is mainly defined by its vertical volume where the exhibition rooms are located, from which are raised suspended, undulating arms in white concrete – somewhat resonant of the iconic concrete reveries of Lina Bo Bardi. This is the first project by Portuguese architect Álvaro Siza built in Brazilian territory and was honoured by the Venice Architecture Biennale with the Golden Lion award in 2002.

A large exhibit of work by the painter Iberê Camargo, displayed in the building's nine art galleries, marks Porto Alegre's inauguration of the first project by Portuguese architect Álvaro Siza in Brazil

The Portuguese architect Álvaro Siza returned to Porto Alegre on the beginning of this year for one of his final visits to his first building designed in Brazil, which will house more than half a century's output of paintings, drawings, gouaches and prints by Iberê Camargo, who is considered to be one of Brazil's most important artists of the 20th century.

[View with PicLens]

1 2 3 4 ►

The architect was in the state capital to concern himself in the final details of the project, such as the development and production of the building's furnishings, which he has also designed. The Portuguese architect is meticulous about every detail of the building, believing that harmony is fundamental in a work. “Although each detail is important, the governing feature is the totality. Equilibrium is the underlying quality for architecture,” he says.

The new Iberê Camargo Foundation headquarters opens in the end of may and is intended to preserve the collection of more than four thousand works by the master of Brazilian expressionism and to be a major center for discussion, research and exhibition of modern and contemporary art, placing Porto Alegre and Brazil on the route of the world's major centers of culture.

In 2002, The project won the biggest international architecture prize – The Golden Lion Award – at the 2003 Venice Architecture Biennial. The maquette toured to the main state capitals in Brazil, together with a touring exhibition of Iberê's work in 2003 -2004. It has also been to the Milan Triennale at the Museum of Fine Art in Bordeaux, and is included in a touring exhibition of Álvaro Siza's work which is traveling the world.

Construction budget of the new headquarters for the Iberê Camargo Foundation, whose president is Jorge Gerdau Johannpeter, is 30 million reais. Building started in July 2003 on a 8,250-m2 site facing the Guaíba (Av. Padre Cacique 2,000 donated by the city council and sponsored by Grupo Gerdau, Petrobras, RGE, Vonpar, Itaú, De Lage Landen and Instituto Camargo Correa. RGE, Grupo Gerdau, Petrobras, Camargo Correa, De Lage Landen and Vonpar. Building is following a precise schedule, which concludes with the opening of the headquarters, forecast for November 2007, and a major exhibition of the painter, who is recognized as one of the major Brazilian artists of the 20th century.

The building will put Porto Alegre on the map of important centers of modern and contemporary art in the country. It has nine exhibition rooms, spread across the three upper floors. The main access level will house the reception, café, cloakrooms, cultural shop and a massive atrium which will provide views of the upper floors and will also be used for exhibitions.

The basement area contains all the building infrastructure, including parking for 100 vehicles, a 125-seater auditorium with cinema facilities, Iberê's print studio and rooms for courses and workshops. It will also contain a reference, research and information center for the huge collection of 4,000 of the artist's works, with a specialized library, database, video library and reading room, intended for national and international researchers and publishing work.

The basement also contains the utilities area and the technical reserve, used for housing the air-conditioning system and the sewer treatment network. Access to the car park is through an underpass beneath Avenida Padre Cacique, connecting both sides of the road to facilitate visitor entry and exit. All the entrances to the new Iberê Camargo Foundation headquarters also meet the requirements of people with special needs. Ramps and elevators have been designed to offer ease of access from garage level upwards.

Innovative technology and ecological trails

The building for the new Iberê Camargo Foundation headquarters is an international landmark in architecture and engineering solutions. One of the design's innovative features is its reinforced-concrete construction throughout, without the use of bricks or sealing elements, forming curved outlines like a great sculpture to feature the form and movement of the ramps built on all floors. It is the only building in the country to be built entirely from white concrete, which dispenses with painting and finishing and also brings it a feeling of lightness. All the power and service ducts are inside the walls, insulated with fiberglass, allowing the installation of permanent or temporary dimmable sockets and lighting anywhere in the rooms.

Indoor temperature and humidity are managed by an intelligent monitoring control to ensure protection of the collection. The air-conditioning system will produce ice at night, when electricity costs are lower, for cooling the space during the day, reducing operational costs.

The design devotes special attention to the environment. A sewage treatment station will treat all the solid and liquid waste on site. The treated water from this process will be used for irrigating the surrounding green space. In partnership with the Gaia Foundation, special care is being given to the 16,000-m2 native forest behind the building. A 200-meter path has been defined in the forest to allow visitors to link art with nature.

Álvaro Siza, an international reference

Álvaro Siza is one of the most important contemporary architects in the world, with work in several different countries. His designs include the Museu Serralves in Oporto, and the Centro Galego de Arte Contemporánea, in Santiago de Compostela. The new Iberê Camargo Foundation Headquarters will be his first project in Brazil. Siza was chosen after consultation which considered the innovative nature of the architectural plan and the international standing of its architect.

The architect is a member of the American Academy of Arts and Science and Honorary Fellow of Royal Institute of British Architects, the Academie d´Architecture de France and the European Academy of Sciences and Arts. He won the Pritzker Award, from the Hyatt Foundation in Chicago, considered the Nobel of the arts, in 1992, for his oeuvre. Siza has played an active role in the most important architectural works in the world, including the Barcelona Olympiad and Expo 98 in Lisbon. He was part of the team that restored the Chiado, the old part of Lisbon attacked by fire.

More about the project

The project won the biggest international architecture prize – The Golden Lion Award – at the 2003 Venice Architecture Biennial. The maquette toured to the main state capitals in Brazil, together with a touring exhibition of Iberê's work in 2003 -2004. It has also been to the Milan Triennale at the Museum of Fine Art in Bordeaux, and is included in a touring exhibition of Álvaro Siza's work which is traveling the world.

30,000 cubic meters of earth were excavated and donated to the Municipal Highway Works Department (SMOV) to be used for paving the city's poorer settlements.

Excavation was carried out without using explosives. In partnership with the a Universidade Federal do Rio Grande do Sul (UFRGS), a splitting plan was found in which the rocks were broken down, allowing them to be removed with pneumatic equipment. This enabled the builder, Camargo Corrêa to complete the predicted 12-month process of earth removal four months early.

There has been considerable concern with the surroundings since the start, and the Iberê Camargo Foundation has therefore proposed to correct the distorted bend in the Avenida Padre Cacique to increase road safety near the site.

Construction is generating 100 direct and 200 indirect jobs.

The project has been visited by more than 3000 architecture and engineering students from the whole country.

The building saves 30% to 40% more energy than conventional buildings.

Chronology:

1995 – Creation of the Iberê Camargo Foundation

1996 – SIte for building the new Foundation headquarters donated by the Rio Grande do Sul government

1998/June – Selection of the architect

2000/May – First site visit by the architect, Álvaro Siza

2001/November – Approval of viability study by Porto Alegre City Council

2002/June – Laying the Foundation Stone

2002/September – Design wins the Golden Lion Award at the Venice Architecture Biennial

2003/July- Building commences

- Sponsorship signed with Camargo Corrêa

2003/December – Sponsorship signed with Petrobras

2004/February – Sponsorship signed with Vonpar

2004/March – Sponsorship signed with RGE

2004/December – Conclusion of Phase 1 – Underground Area

2005/Outubro – Conclusion of Phase 2 – Concrete Structure

2 half of 2007 – Conclusion of Phase 3  and inauguration - Finishing, thermal insulation, electrical, plumbing and complementary installations, decoration and furnishing

1 half of 2008 – Finishing and furnishing

Construction phases:

Phase 1 (basement): Infrastructure: car park, auditorium, print studio, rooms for courses and workshops, documentation and research center, utilities area and technical reserve.

Phase 2: nine exhibition rooms, atrium, reception, café, cloakroom, cultural shop

Phase 3 (final): Finishing, thermal insulation electrical, plumbing and complementary installations, decoration and furnishing

Inauguration:  End of may 2008

View Larger Map
Alvaro Siza's world-class sports centre in Barcelona is a model of urban planning.

The new Llobregat Sports Centre in the Barcelona suburb of Cornella is an example of what could be achieved. Designed by Alvaro Siza, the 40,000sq m sports centre is part of a larger sports park development which will include a new stadium for Barcelona's “other” football club, Espanyol. The site was a flat rectangle of empty land between the dense streets of the post-war suburb to the north and Barcelona's ring road to the south. Access roads separate it from a school to the west and playing fields to the east.

The building is set back from the built-up urban edge and made up of a distinct group of large interlocking volumes of white concrete which express the primary programmes within: a rectangular box for the 2,500-seat sports hall, an oval drum for the swimming pool and a long bar for the ancillary facilities. From a distance the ridge of hills that keeps Barcelona's sprawling suburbs pressed against the sea and gives the city much of its topographical character emerge above the buildings. The scarred concrete profile of the sports hall fits effortlessly into the tableau with the line of tree-covered outcrops on the horizon.

Two ramps, each the size of a town square, rise up from the car park and meet at an entrance 4m above the ground. The stilted curves and monolithic materiality of the sports hall disassociate it from other big out-of-town sheds and evoke memories of landforms, while the ramps imply that you have to climb some pre-existing terrain before you can enter the building. These gestures begin to detach you from the reality of the building's lacklustre surroundings, a process that continues inside to become the main ordering force of the building.

[View with PicLens]

The detailing is sparse, almost nonexistent. The walls are in-situ concrete cast with not quite square panels of smooth formwork. Siza specified that the finished concrete should not be made good in any way so there are already streaks of staining and a patchwork effect where the concrete has cured differently behind each board.

Moving inside, you enter an amazing space 100m long, L-shaped in section. The scale is intimate and you are suddenly aware of subtle differences between being here or there in the larger volume. The interior is precisely formed around human movement and perception.

The circulation area is stark but beautifully lit by precisely positioned openings. Once away from the entrance there are no views back out except at the far end where you are offered a glimpse of the outdoor pool below. Two skylights cut into the ceiling and fill the southern end with a soft glow, drawing you down towards the swimming pool entrance and introducing an other-worldly element to the architectural promenade. Later, when you head back to the entrance to leave, a high-level window frames a view of the rooftops of Cornella as if to wake you gently and remind you to where you are about to return.

Deep thresholds separate the sports hall and swimming pool from the circulation space. At the swimming pool entrance, instead of just a row of doors, a kind of anti-space has been made with two curving walls, not as a distinct room but as a distortion of the circulation space, as if the space itself has been morphed around. An event such as this looks naive on a plan but the reality of the experience only induces awe at Siza's masterful judgment of precisely where to introduce light, how much to curve a wall, when to step a ceiling.

The poor swimmers and athletes miss most of this and descend a staircase behind the reception desk to the changing rooms below via a more conventional long corridor. Above the circulation area the exercise rooms are arranged in a line and all are naturally lit by conventional windows, skylights or borrowed light from the circulation space. Their ceilings are sculpted with plasterboard to hide artificial light sources.

Siza's ubiquitous tool, the dado, appears inside the building, although in a less playful mood than usual, and in grey paint rather than stone. It has a constant level in each space and is the same colour as the floor, as if the room has been filled with paint to a given level and then drained. The level varies slightly between spaces to fine-tune the visual perception of each space.

The sports hall roof is a space-frame, the only expressed structure anywhere in the building. The swimming pool by contrast has a shallow elliptical concrete dome roof with 62 circular rooflights. When the sun shines, spots of sunlight reflect off the water and walls like a glitterball in a 1950s dance hall. A ramp descends around one side of the ellipse for spectators to watch events in the pool.

On the ramp, your eye level is roughly at mid-height in the space so the spots of light on the water mirror the rooflights above, like in Mies van der Rohe's Barcelona Pavilion where the ceiling height is set so that the eye is at mid-height, setting up a horizontal symmetry that works with the reflective materials to dissolve spatial boundaries. The same idea recurs in several places, in the sports hall where you enter at the top of the seating rake and in the circulation corridor where the ceiling height drops near the pool entrance.

The indoor and outdoor pools are linked in an irregular-shaped plan, like a rubber duck, a similarity I wouldn't be surprised to learn was intentional. Where they join, glass doors can be dropped down from inside the wall like a portcullis to separate them. The curving edge flows through like a meandering river.

Outside, you discover a hidden oasis of curving forms. The pool's edges swerve and turn while the water reflects the arching sports hall roof and the clouds overhead.

An arc of wall and roof close the pool area off to the south and provide a crescent of shade from the summer sun. The scale of the arc increases as it sweeps up and round to meet the drum of the indoor pool.

At one end of the canopy, where the cantilevered roof is at its widest, a support has been inserted. Instead of a simple column, a slender cylindrical shaft emerges from a more massive abstract volume just like Le Corbusier's column in the east porch at Ronchamp, a typical Siza mannerist reinterpretation from the modern architectural library. To point out such an obvious quote is to fall into his trap, deliberately daring you to doubt his ability and simultaneously exhibiting his effortless handling of form, meaning and memory.

Ver mapa maior
Campus Universitário de Santiago
3810-193 Aveiro
Portugal

The library plays a central role in the organisation of the university campus situated on the edge of the city of Aveiro. A free-standing curving wall characterises the western façade and expresses the reinforced concrete structure of the building.

[View with PicLens]

This baffle admits reflected light while a continuous horizontal cut at the third level assures (for those seated) a visual connection across the sait marshes extending to the horizon.

All electrical and air-conditioning services are integrated into the perimeter shelving system at each floor allowing the ceilings to be left uncluttered and spatially continuous with the vertical voids which traverse the interior spaces. This configuration also permits the spatial continuity of the double curvature of the ceiling at the top floor.